Keresés

Bejelentkezés

Elfelejtettem a jelszót

Először vagyok itt, regisztrálni szeretnék

A leggyakoribb fogadalmak 2020-ra: lefogyni, spórolni és pihenni

Ön hogy áll az újévi fogadalmakkal? Szívesen mérlegel az év végén, és hosszú listákat készít már a tűzijáték kezdetekor? Vagy az előző évi tapasztalatok alapján csak egy (elég gyakori) pont nyeri meg tetszését: Már soha nem tesz újévi fogadalmakat? Még ha ez is egy megoldás, a fogadalmaknak valóban lehet pozitív jelentősége. Már maga a lista összeírása is magával hozhatja önmagunk jobb megismerését, azt, mit szeretnénk valóban az életben, ezzel együtt pedig azt is, mennyire erős akarattal rendelkezünk




Van értelme az újévi fogadalmaknak? Igen, van!

Nem mindegy, mikor határozzuk el magunkat egy változás mellett. Bizonyított tény, hogy a terveket könnyebb betartani az új évben. Hogy ez hogyan lehetséges? 

  • az emberek többségére ez ösztönzőleg hat
  • a téli időszakban több időnk marad az új aktivitásokra
  • a fényhiány miatt nyomottabb lesz a hangulatunk, amely ismét jobbá válik pl. sport közben
  • amikor derekunkon megjelenik a karácsony utáni úszógumi, ez magával hozza a változás utáni igényt
  • a téli időjárásban könnyen megfázunk, így fontos javítani a fizikai állóképességünkön nem elfeledve a vitaminokat sem
  • karácsonykor úgy érezzük, kiürült a pénztárcánk (gyakran ez valóban így is van), ezért a spórolás utáni motivációnk sokkal erősebb


A 3 leggyakoribb fogadalom. Az Öné is közöttük van?

Mindnyájan vágyunk valamire. Adjon egy esélyt az (eddig) valóra nem váltott vágyainak, de tűzzön ki reális célokat. A szakemberek állítják, hogy a testünknek kb. 20 napba telik, míg megszokja az új életmódot. Ezért ne adja fel idejekorán, vagy ne féljen attól, hogy újra kell kezdenie.

1. Lefogyok (beleférek a fürdőruhába, ruhába, M-es méretbe, leadok 20 kilót...)

A fogyást legtöbbünk céljául tűzi ki, ezért a fitnesztermek és a tornatermek általában dugig telnek januárban. Olyan sportot találjon, amely valóban szórakoztatja, közben viccelődjön a barátnőjével. Meglátja, minden könnyedén zajlik majd. Az edzés közbeni jobb közérzet érdekében szerezzen be új fitneszöltözéket - leggingset, sportmelltartót és pólót

Načítám
Načítám

2. Többet spórolok majd

A karácsony rendesen felbolygatta megtakarításait? Akkor nem csoda, hogy listáján szerepel a derékszíj meghúzása is. Próbálja tanulmányozni a családi költségvetés javítására irányuló tippeket - sokat megtudhat erről nemcsak az interneten. Az egyik megoldás a kedvezmények és akciók alkalmával megvásárolni a minőségi termékeket. Az újévi akciókat szinte erre találták ki - használja ki a miénket is.

3. "Egoistább" leszek

Néha mindenkinek szüksége van kényeztetésre. Időt találni a relaxálásra, csak önmagunkra, vásárlásra és mindenre, amihez kedvünk van, mindez néha nehéz feladat. Az elmének és a testnek ezekre azonban szüksége van. Ezért nem lehet kivétel az újévi fogadalmak között a ruhatár megváltoztatása (vagy teljes cseréje) sem. Webáruházunkban rengeteg gyönyörű pizsama, fürdőköpeny és fehérnemű vár Önre, melyek kellemesebbé tehetik az pihenés pillanatait.

Načítám